Magánnyomozás a valóságban

2014.03.20. 17:59

 

Merült már fel Önben a gyanú hogy hűtlen a párja, vagy hogy valaki be akarja Önt csapni?

Mindenkiben vannak olyan kérdések, amelyek az életében  megválaszolatlanul maradnak, pedig a bizonytalanság és a kétségek, esetleg az hogy hamisan feltételeztünk valamit egy személyről sajnos  életeket dönthetnek romba.

Vannak akik keresnek valakit, a családtagjaikat, egy bujkáló adóst, vagy éppen bizonyítékok után kutatnak..

A médiában, filmekben nagyon sok téves információhoz jut az ember a magándetektívek munkájáról, életéről.

A Magyarországon lévő magánnyomozók munkáját talán a tv2-n futó Magánnyomozók c. sorozat adja vissza leghitelesebben, de azért találni benne bőven kivetnivalót.

Nálam úgy kezdődik egy megbízás, hogy felhív az ügyfél, elmondja a nagy vonalakban a problémáját,       ( megcsalja szerinte a férje,  titokzatos hívások, korán megy, későn érkezik haza, idegen női hajszálak, a hálószobát csak alvásra használja) .

 Én mindig higgadtan kezelem a dolgot, megnyugtatom az ügyfelet hogy napokon belül megbizonyosodik az igazságról és nem kell kétségek között élnie, egy személyes találkozót beszélünk meg. (Fontos tudni, hogy az Ügyfelek akkor is megnyugodnak, mikor rossz hírt kapnak a nyomozás végén, mert sokan  több éve bizonytalanságban éltek, és ez a teher hirtelen megszűnik.)

A találkozók általában nyilvános helyeken történnek, ahol kevés az ember és jól kiismerem magam, és nyugodtan egy kávé mellett mindent át tudunk beszélni.

A személyes találkozóra általában kérek a férjről/feleségről   egy fényképet, és átbeszéljük a házastársa napirendjét és minden részletet. A Magánnyomozás díját általában a találkozón beszéljük meg. Egy három napos megfigyelés kb. 45.000 ft és 75000 ft közötti összegbe fog kerülni, ami azért ilyen változó, mert minden ügy más, nincs két egyforma.

Már a találkozón szerződést kötünk, és az Ügyfél kifizeti nekem  a díj 40%-át, amelyről számlát adok és megállapodunk, hogy a díj további részét a teljes jelentés elkészítését követően az Ügyfél kifizeti.

Aztán kezdődik az izgalmas rész, a nyomozás.

Legalábbis kívülálló szemmel nagyon izgalmas lehet, mi már megszoktuk.

 

 A célszemély reggel elindul a lakásáról, titokban követjük, minden a menetrend szerint zajlik, a célszemély munkába indul. A munkahelyhez érve beáll a telephelyre.

Eltelik egy óra, semmi változás, de mi nem unatkoztunk közbe, mert felírtuk az összes érkező és távozó gépjármű adatait, aki a telephelyre érkezett.  Aztán érkezik a telephelyhez egy taxi, célszemély beszáll, mi pedig indulunk utánuk.

Közben telefonon hívjuk az Ügyfelünket, azonnali jelentést adunk le. Az Ügyfél felhívja a férjét, aki elmondja neki, hogy most nagyon nem ér rá mert dolgozik.

A taxi megáll, a célszemély körülnéz majd kiszáll. Nem vett észre minket. Egy bérházhoz érkeztünk, megáll az ajtónál, telefonál, aztán vár. Körülnéz ismét, majd megnyomja a kapucsengőt, az ajtó nyílik. 50 perc telik el és egy szőke hölgy társaságában sétál ki az ajtón. Láthatólag jól ismerik egymást, elköszönnek. Közben a történteket videó felvétellel rögzítjük. Kollégám úgy gondolja a hölgy prostituált. Felhív egy számot, elmondja hogy mit tapasztaltunk és a megérzés nyert, a hölgy több weboldalon is megtalálható és szexuális szolgáltatásokat vállal, 6000 ft/ fél óra.

De a nyomozásnak nincs vége, menni kell tovább, mert a taxi érkezik, a munkahelyen megáll. A célszemély 5 órát ott tartózkodik, majd haza felé veszi az utat.

Észre vesszük, hogy letér az útiránytól, nem a legrövidebb úton halad. Meglepetésünkre a virágpiacnál megáll, szabálytalan helyen, (Megállni tilos jelzőtábla hatálya alatt) és vesz egy nagy csokor virágot. Ezt követően a csokor rózsával beállított a kedves feleségéhez. A Megbízónkkal a lehető legkíméletesebb módon, de semmit el nem titkolva közölöm a tényeket.

Az Ügyfelem válni akar, de fél a férjétől és nem akar külön válni a gyermekeitől .  Tájékoztatom a gyermek elhelyezésnél nagy jelentősége lehet a nyomozásom eredményének, és hogy az esetleges eltitkolt vagyon felderítésében is nagy segítséget tudok nyújtani. Ha bármi baj történne, a férje erőszakos lenne, 0-24-ben hívhat engem és segítek, azonban első sorban a 112-es segélyhívó számot tárcsázza.

Az Ügyfél megköszöni a munkámat, megígéri hogy keresni fog, a díjamat pedig átutalja.

Így néz ki egy magánnyomozó átlagos napja a valóságban és nem mindegyik mangánnyomozó nyugdíjas rendőr vagy éppen volt titkosszolgálatos, persze jószámmal vannak köztünk ők is.

 Egy magánnyomozónál az életkor nem meghatározó, vannak fiatalok is bőven, köztük én is, a rugalmasság, találékonyság és a profi járművezetés elengedhetetlen ehhez a szakmához.

www.nyomozo.xxl.hu

milak.ferenc24@gmail.com

06-20/419-75-55

süti beállítások módosítása